A Nyugat nagyobb mozgásteret enged ellenfelének: a radikális iszlámnak

            Napjainkban a nyugati társadalom egyre aggasztóbb jelenséggel, nevezetesen a radikális iszlámmal szembesül. Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet ezt kezelni.[1]. A média, a politika és a tudományos élet számos szereplője azonban az okok elemzése nélkül foglalkozik ezekkel a problémákkal. Ma a korábban elkövetett hibák megismétlődésének vagyunk tanúi.[2]. A Nyugat radikális iszlámmal szembeni fellépése nagyon hasonlít az 1978-1979-es forradalom idején Iránnal szemben, és 2010-2011-ben az arab országokkal szemben tanúsított magatartásához.[3]. Érdekes felidézni, hogy az említett országok vezetői már szembesültek a radikális iszlám problémájával, és dolgoztak annak megfékezésén.[4].

            Azóta azonban a nyugati kormányok olyan megközelítést alkalmaznak, amely elsősorban az emberi jogokra és a demokráciára összpontosít, a közel-keleti valóság rovására (társadalmi-kulturális különbségek).[5]. Ugyanezek a döntések születtek Tunézia, Egyiptom és Szíria tekintetében is.[6]. Az eredmények mindkét esetben nem sokáig várattak magukra (súlyosbodó politikai válság, fokozódó elnyomás, polgárháború).[7].

            Ezek az események rámutatnak a tervezés hiányosságaira és hiányosságaira. puha hatalom Nyugaton, különösen Európában. Napjainkban az Európai Unió és bizonyos mértékig az Egyesült Államok is inkább az olyan értékek előmozdításán dolgozik, mint az emberi jogok és a demokrácia, és szankciókat alkalmaz az ezeket hivatalosan nem tiszteletben tartó országok ellen (Irán, Szíria,...).[8].

            Az 1970-es évek óta zajló események fényében az értékek népszerűsítésére irányuló nyugati politika vegyes eredményeket hozott. Miközben hozzájárult az európai szomszédság társadalmi-gazdasági fejlődéséhez, olyan jelenségeket is létrehozott, mint a migrációs válságok, amelyek részben a radikális iszlámot exportálták Nyugatra, amint az 2015 óta megfigyelhető Európában (támadások, növekvő városi bizonytalanság, zavargások a külső határokon).[9]. A nyugati szankcióknak van egy sötét oldala is, mivel nem járultak hozzá a rendszerváltáshoz és/vagy a kormányzás megváltoztatásához, nemhogy a radikális iszlám felszámolásához.[10]. A Nyugat számára problémát jelentő országok közötti kapcsolatok elmélyüléséhez is vezettek.[11]. Emlékezhetünk Szíria és Irán esetére, amelyek fokozták kapcsolataikat Kínával és Oroszországgal.[12]. Ráadásul ez utóbbi két ország jelentős befolyással rendelkezik a világban, többek között Afrikában és Latin-Amerikában.[13]. Egy ilyen geopolitikai hálózaton keresztül megállapítható, hogy az értékek népszerűsítése és a be nem tartás szankcionálása nemcsak hatástalan, hanem könnyen megkerülhető is.[14]. Néha az ellenkező hatást váltották ki (polgárháború, humanitárius válság,...), ami részben hozzájárult a radikális iszlám terjedéséhez Nyugaton.[15]. Nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a Nyugat akarva-akaratlanul nagyobb teret engedett a radikális iszlámnak a saját területén.

2021 Minden jog fenntartva BRAUN